2016. december 30., péntek

Töltött krumpli





Gyors döntés volt a mai ebédünk, valami egyszerüt akartam késziteni. 

Erre a töltött krumplira esett a választás, kicsit a felhalmozott élelmiszerek
felhasználása jegyében .

Hozzávalók : személyenként 2 db közepes krumpli, 
4 szelet sonka, 4 db 1 cm széles sajt csik /ami éppen
itthon van / és két szelet sajt, amit majd a végén sütünk a krumplikra,
kevés olvasztott vaj, 1 doboz 20 dekás túró, 1 evökanál tejföl, zöld füszerek,
pici só, bors  

Személyenként 2 db közepes krumplit héjában fözünk kb. 15 percig. 
Kicsit kihült meghámozzuk és azzal a szerkenytyüvel amivel az alma magházát
kiszedjük lyukat vágunk a krumplik közepén. A kiesö krumpli darabkákat félre
tesszük. Ezeket a lyukakat megtöltjük az elözöleg sonkába tekert sajttal.
Tepsibe fektetjük a töltött krumplikat, megsózzuk és olvasztott vajjal megkenjük. A kifurt krumpli maradékot is mellé halmozzuk arra is öntöttem kevés olvasztott vajat és kb. 5 deka kockára vágott sonkával megszórtam.
Elömelegitett sütöben kb. 15-20 percig sütöttem, majd mindegyik krumplira
tettem egy fél szelet sajtot. Amikor a sajt ráolvad kész is ez a finomság.
Közben a túrót összekevertem a fejföllel, füszerekkel, sóva, borssal. 
Friss saját készitésü céklával tálaltam. Fenséges ebéd volt 😊
 

Saláta öntet









Ez egy krémes sürü saláta öntet. Az elönye, ha friss és jó minöségü alapanyagokból készitjük - értem itt a jófajta friss olajat - akkor 6-8 hétig eláll egy üvegben. Mi sok salátát eszünk, igy egy nagy elöny, hogy az öntet készen van, csak rá kell locsolni a megmosott, leszáritott salátára.
Hozzávalók: 1 üveg mézes mustár kb. 230 gr, 450 ml jófajta olaj - hidegen
sajtolt repce olajat használtam - de lehet keverni olivaolajjal is. Mivel az olivaolajnak van egy karakteres ize, igy jobb semleges izü olajból késziteni. 
Izlés szerint só, késhegyni bors, 1 citrom leve kb. 100 ml viz, ha édesnek
tünik, akkor lehet beletenni kb. 50-100 ml fehér balzsamecetet. Esetleg  metélö hagymával, zöldfüszerekkel lehet még izesiteni. 
A fantázia itt is határtalan, tehát izlés kérdése, ki mit tesz bele. De az alap kb. annyi amit leirtam. Ebböl a mennyiségböl kb. 1 liter öntet lesz.

A mustárt beleöntjük egy magasabb müanyag edénybe és a mixerrel elkezdjük
keverni közben lassan adagoljuk hozá az olajat mindig csak annyit amennyi olajat felvesz a mustár - nö az állaga és jó krémes lesz - ugyanigy járunk el mint amikor majonézt készitünk. Amikor felvette az egész olajat, elkezdjük izesiteni, citromlé, viz, só, bors stb. esetleg a balzsamecet. Izlés dolga ki mennyire édesen savanyuan késziti. Lehet vizzel higitani, de arra kell vigyázni, hogy ne
legye túl hig, kicsit krémes, selymes maradjon az állaga.

A saláta leveleket megmosva, leszáritva egy tálba tesszük és meglocsoljuk az
öntettel. De én sokszor csak a megmosott, leszáritott salátát teszem az asztalra
meg az öntetet csinos üvegben és mindenki annyi salátát szed a tényérjára amennyit akar és megöntözi izlés  az öntettel. 

2016. november 6., vasárnap

Szines zöldségek kecskesajttal







Szép szines öszi szinek mert szeretem. 
Nagyon egyszerü étel és nagyon finom, nem kell mindig húst enni,
föleg amikor annyi szines zöldséget lehet kapni ilyenkor összel. 

Hozzávalók, szinte minden, ami ilyenkor terem - fantázia kérdése milyen
zöldségeket használunk. Nálam most burgonya, lila "sárgarépa", hagyma,
piros kalifornia paprika, cukkini, sárgarépa, friss petrezselyem és koktél paradicsom került bele. 

Egy tepsit kikenünk vajjal vagy olivaolajjal. A kockára, karikára vágott zöld-
séget beletesszük. Egy fél evökanál mustárt, sót, borsot, tört fokhagymát,
friss petrezselymet és pár kanál vizet összekeverünk mintha saláta dresszinget
csinálnánk. Ezt a dresszinget ráöntjük a zöldségekre és jól átforgatjuk.
Alufoliával lefedjük és kb. 1 óra alatt megsütjük. A végén krémes kecskesajtot
tördelünk rá és pár percre visszatesszük grill fokozatra. 

2016. október 5., szerda

Montenegroi tepsis krumpli








Sherpa konyhája blogban találtam ezt a finomságot. Tegnap el is készitettem
salátával fenséges ebédünk volt. Sokszor a legegyszerübb ételek a legfinomabbak.

 Montenegroi tepsis krumpli Sherpa konyhája


Hozzávalók: 4 db burgonya (nagyobb), 2 ek kukoricadara, 1 tk szezámmag, 1 kk fűszerpaprika (őrölt), 2 gerezd fokhagyma, rozmaring ízlés szerint (friss), 2 ek olívaolaj, ételízesítő ízlés szerint
Meghámozzuk a krumplit és egyforma darabokra szeljük. Jól összekeverjük a kukoricadarával, szezámmaggal, pirospaprikával, ételízesítővel és az olajjal, tepsibe tesszük, majd beledobunk 2-3 gerezd fokhagymát és néhány szál friss rozmaringot. 230 fokon sütjük, amíg nem kap aranybarna színt (kb. 45 perc). Zöldsalátával és tejföllel tálaljuk.

2016. szeptember 3., szombat

Julia konfirmációja


Julia olyan boldog volt, hogy elérkezett az Ö konfirmációja is és, hogy Öt 
ünnepeljük. Az egész szertartás alatt kerekre nyitott szemmel ültem próbáltam
a könnyeimet visszatartani, de hát nem mindig sikerült. 
Julia kedves, szeretetteljes beszédet mondott ebéd elött, megköszönte, hogy
eljöttünk Öt ünnepelni és kivánta, hogy jól érezzük magunkat ezen a délután. 


Imádom Öket és büszke vagyok rájuk és persze aggódok értük a jövöjükért
mindenért. 
Ez alkalomra hazajött két napra a bátyja is Dennis , aki Erfurtba
jár egyetemre. Istenem, felnönek ezek a gyerekek.
Igazából nem is tudom leirni azt a szeretetet ami irántuk érzek.
 Ami többek között  boldoggá tesz, hogy látom milyen jó testvérek, összetartanak. Egy olasz étterembe mentünk ebédelni, ünnepelni
a komfirmáció után. A menü meg volt rendelve 22 személyre, volt
olaszos elöétel, finom húsos, zöldséges második fogás, saláta, fagylalt és délután torták. A Dennis, hogy kicsit cukkolja a kis hugát elöre mondta, haza utazik  komfirmációra de, de ha Ö olasz étterembe megy akkor egy jó pizzát szeretne ünnepi ebédnek.
A pincérek felszolgálták mindenkinek az ételt, utolsónak kihozták a pizzát,
ami egy hatalmas sziv alaku pizza volt. Amikor letették elé, igen csak 
meglepödött és ekkor a kis huga a másik asztaltól oda szólt a Dennisnek,
hogy szeretlek testvérem   Hát kérdezem én, hogy birja ki egy nagyi
amikor ezt látja, hogy ne csorduljanak ki a könnyei és közben végtelenül
boldog, hogy ilyen édesek.







2016. augusztus 13., szombat

Szilvás- diós morzsás sütemény









 Illeskrisz blogján találtam ezt a nagyon  finom szilvás sütemény receptet. 
Kicsit változtattam rajta.

Recept, ahogy én készitettem :


Hozzávalók egy 20 x 30 cm-es tepsihez: 30  dkg liszt,15 dkg darált dió vagy mogyoró 
 25 dkg puha vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csipet só, 10 dkg cukor, fél csomag sütöpor. 
Töltelék: kb. 20 szem szilva, 4-5 evőkanál fahéjas cukor.

A tészta hozzávalóit tálba mérjük majd villával " vizes homok " állagúra keverjük.Keverö géppel csináltam.  Kibéleljük a tepsit sütőpapírral, majd a tészta 2/3-át beleszórjuk, villával elterítjük majd kézzel belenyomkodjuk egyenletesre.

A szilvákat megmossuk, megtöröljük, majd késsel félbevagdossuk. Vágott felükkel felfelé kirakjuk a tészta tetejét, majd megszórjuk a szilvákat fahéjas cukorral.

A maradék tésztamorzsát a szilvára szórjuk. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra és betesszük a süteményt sülni. Kb. 25-30 perc alatt ropogósra megsütjük. Rácsra téve kihűtjük, majd kockákra felvágjuk. Tálalás előtt porcukorral hintjük meg a tetejét. Finoman krémes, de mégis ropogós sütemény, a szilva finom ízével...

 Nagyon gyorsan elkészithetö, nem kell nyujtani a tésztát,egy keverö edény kell hozzá és egy tál a szilvának. Szeretem az ilyen gyors süteményeket és a legjobban azt szeretem, ha egy- egy falat után elismerö hümmögést hallok. Közben azon kuncogok, ha tudnák
milyen kevés munkával szereztem Nekik is meg magamnak is  örömöt :)





2016. augusztus 6., szombat

Szilvás leveles táska






 Már régen kinéztem ezt a receptet, most végre el is készitettem.
Nagyon finom, egyszerü elkésziteni és sokféleképpen fel lehet használni az alap tésztát.
Mindenféle gyümölccsel télen, nyáron. De jó, hogy a Szeretetrehangoltan blog irója kedves
Mági beirta a blogjára ezt a régi receptet. Köszönöm sokszor fogom elkésziteni.

Akkor most mégis bemásolom az eredeti receptet. Szeretem ezt a blogot mert annyi jó recept van benne és olyan szeretettel van minden elkészitve, nem hiába Szeretetrehangoltan a neve. 




"A leveles jelzőt azért kapta, mert annyira könnyű porhanyós, szinte leveles ez a tészta, 
de azért került idézőjelbe, mert nem a klasszikus leveles.
A receptet egy jó Barátunk Édesanyától kaptam évekkel ezelőtt, Tatáról.
A recepten én egy picit változtattam, mert mi nem eszünk margarint.
Az eredeti recept ugyanis margarinnal készül én a saját tapasztalatom alapján kevesebb! vajra cseréltem.

Alaptészta
Hozzávalók
200 g hideg vaj (eredeti receptben 250 g margarin)
250 g finomliszt
pici só
4 ek hideg víz
1 ek 10 %-os ecet
 +
ha édességhez használom, akkor 2-3 dkg cukrot szoktam hozzátenni.
A hűtőből kivett vajat kockákra vágom és a sóval (cukorral) elkevert liszttel gyorsan összemorzsolom. (Lehet géppel is.) A közepébe mélyedést túrok a kézfejemmel és belemérem a vizet és az ecetet. 
Gyors mozdulatokkal  -főleg az ujjaim utolsó percét használva-  összegyúrom a tésztát. 
Formára igazítom, folpack fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. 
Min. 30 perc elteltével használom fel, addig hidegen pihen.
Csak simán a hűtőben is lehet tartani 3 napig, vagy lefagyasztani. 
Ekkor használat előtt legalább 1 órával tegyük át a norm. hűtőbe.
Őszibarackos táska

Hozzávalók
1 adag tészta
3-4 szem őszibarack
1 ek étkezési keményítő
1 ek + 1 tk vaníliás porcukor (házi)
+
tojásfehérje kenéshez

A tésztát 30 perc után szobahőmérsékletre tettem és hagytam, hogy akklimatizálódjon (10 perc).
A barackokat tisztítottam és kicsi kockákra daraboltam. 
Összekevertem a keményítővel és a vaníliás porcukorral.
Vékonyra nyújtottam (4-5 mm) a tésztát (lehet a fólián át, akkor nem kell lisztezni) és
 12 db nagy téglalapra vágtam. Hat téglalapot a derelyevágóval (lehet késsel is) 
több helyen bemetszettem, a szélét körbe nem vágtam el (lásd képet)."



2016. július 20., szerda

Grillezett paprika kecskesajttal






Végre nálunk is eljött a nyár, bizony 36 fok van, most meg túl szokatlan a 17 fokok után.Igy jobban szenvedünk a forróságtól ezért igyekszünk sok zöldséget, könnyü ételeket fogyasztani. Ilyen ez a fenséges paprika saláta is, ami lehet elöétel söt föétel is piritós kenyérrel vagy bagettel. 

Hozzávalók 4 személyre : 3 + 3 piros és sárga kaliforniai paprika, 3 gerezd
fokhagyma, 6 evökanál jófajta oliva olaj, só, bors, kevés cukor, 12 db apró
paradicsom, izlés szerint borecet /5-6 evökanálnyi/ 1 kisebb marék menta, 1 kisebb marék bazsalikom és 4 db kicsi kecskesajt /nekem most krémes kecskesajtom vot dobozban ezért minden adag salátára egy jó evökanálnyit tettem /

A paprikákat negyedekre vágjuk, kimagozzik és a sütöben grillezzük amig a 
héja jó megsül. Közben egy fagyasztó zacskóba 3-4 kanál oliva olajat teszünk,
sót, borsot és egy késsel meglapitott fokhagyma gerezdeket.
Amikor a paprikák megsültek, villával beletesszük a zacskóba a forró paprikákat
és jól összerázzuk a füszeres olajjal. Igy hagyjuk kihülni. Amikor meghült leszedjük a paprikák héját és csikokra vágjuk a megsült paprikát.
A paradicsomokat felezzük. 
Elkészitjük az öntetet, só, bors, kevés cukor, 2 kanál olivaolaj, borecet, bele
keverjük a mentát /nekem most nem volt / a megvagdalt bazsalikomot és
jól összekeverjük. Ebbe az öntetbe beletesszük a paprikát, paradicsomot és
lehütjük. Tálalásnál szépen tányérre helyezzük a salátát, egy evökanál segitsé-
gével nokedlit formálunk a krémes kecskesajtból és rétesszük a saláta tetejére.
Friss bazsalikommal megszórjuk és jó étvágyat kivánunk :) 













  • 3   rote und gelbe Paprikaschoten  
  • 3   Knoblauchzehen  
  • 6 EL   gutes Olivenöl  
  •     Salz, Pfeffer, Zucker 
  • 12   Kirschtomaten  
  • 1   Handvoll Minzeblätter  
  • 1   Handvoll Basilikum  
  • 5 EL   Weißweinessig  
  • 4   Ziegenkäsetaler  
  • 1   großer Gefrierbeutel